A beszoktatás és a beszédre tanítás

A papagáj megszelídítéséhez sok idő és türelem szükséges. Ha fiatal korában kerül hozzánk, könnyebben kezessé tehető. Az öreg madár, ha már éveket töltött máshol - különösen ha vadon befogott! -, igen nehezen fogja megszokni új gondozóját, új környezetét, lehet, hogy soha nem lesz kezes. A madárnak komoly gyötrelmet jelent elszakadni a régi helyétől, és sokszor évek telnek el, mire el meri venni kedvenc csemegéjét az új gondozója kezéből.

Az újonnan vásárolt madarat legjobb, ha egy időre magára hagyjuk és csak enni, inni adunk neki, de azért ne inger szegény környezetben helyezzük el. Néhány nappal később már szólhatunk hozzá, legalább a nevét mondjuk, melyet már előzőleg viselt, illetve, ha nem volt neve, adjunk neki. Két-három hét után a madár már érdeklődik új környezete iránt, és ha ezt ismételten elfogadja a kezünkből, megkísérelhetjük a kalitka ajtaját kinyitni, botra ültethetjük, majd megengedjük, hogy a kalitka tetején sétáljon. Még ekkor se közelítsünk hozzá! Meg kell várni, míg ő közeledik hozzánk. Ha ez bekövetkezik, tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre, mert ilyenkor egy hirtelen mozdulatunk hetekre visszavetheti a szelíddé válás folyamatát. ha a papagáj azt észleli, hogy akkor sem esik semmi baja, ha közelebb merészkedik hozzánk, bátrabb lesz, ilyenkor megkísérelhetjük, hogy egy ujjal (nem teljes kézzel!) feléje nyúlunk és megsimogatjuk a fejét, a hasát, lábát. Ha a madár eleve szelíd, az említett folyamat gyorsabban végbe megy, de a fokozatokat érdemes betartani.

Ha a papagáj kijárhat a kalitkából, előbb-utóbb repülni fog a szobában, ilyenkor érdemes arra szoktatni, hogy a fejünkre, a vállunkra, vagy a kitárt tenyerünkre repüljön. Sok gondot okoz, ha a madárban annyira megbízunk, hogy a kiengedése előtt elmúlasztjuk becsukni az ajtót, ablakot! Ilyenkor csak saját magunkat szidhatjuk, mert a madár szabadság utáni vágya teljesen természetes jelenség. Ha a papagáj kirepülne, tegyük ki jól feltűnő helyre kalitkáját, volierjét, s ha van partnere, tegyük bele egy külön kalitkába. Tartózkodjunk a kalitka közelében, hogy a kellő időben be tudjuk csukni annak ajtaját; hívjuk elrepült madarunkathangos szóval, csemegével. Ha előzőleg odúban lakott, tegyük ki azt is. Az utolsó lehetőség, ha valahol meglátjuk, vízsugarat irányítunk rá, és megpróbáljuk megfogni... Ami a beszélni tanítást illeti, csak olyan papagájtól várható a beszélni tudás, amelyik már valamennyire megszelídült, hiszen amíg vad a madár, inkább csak a saját biztonságával foglalkozik, és a félelem tölti be egész lényét. Több mint száz azon papagájfajok száma, amelyekről feljegyezték, hogy beszédre tanítható. A beszélni tanulás egyrészt a papagájok kiemelkedő értelmi szintjének, másrészt bizonyos anatómiai sajátosságuknak köszönhető, ugyanis boncolás útján kiderült, hogy a papagájok gégéjéből egy kicsiny izmocska hiányzik, ami más madaraknál - amelyek nem beszélnek - rendelkezésre áll, tehát nem plussz -. hanem minusz jelenség a beszélni tudás conditio sine qua nonja! Visszatérve a papagájok értelmi szintjére, több tudós bizonyította, hogy az állatok világában a vizek legértelmesebb lényei a delfinek, szárazföldön a csimpánzok, míg a levegőben a papagájok.
A papagájfajok a beszélni tudás verhetetlen bajnoka kétségtelenül a jákópapagáj (Psittacus erythhacus), de nem sokban maradnak el az amazonpapagájok, különösen a sárgatarkójú amazon (Amazona ochrocephala auropalliata). Az arák, kakaduk között is számos kitűnő beszédképességű madár akad, de nem szabad elfelejteni, hogy a közkedvelt hullámos papagáj (Melopsittacus undulatus) is egész mondatokat is  mondhat gondozójának.
Fajon belül is széles skálán mozoghat a beszédkészség. Ahogyan az emberek között vannak zsenik, és kifejezetten ostobák, valamint az átlagos képességű tömeg, úgy mindez az állatvilágban is megfigyelhető. A papagájok igazi megismeréséhez sokszor évek kellenek, hiszen mindegyik egyéniség. El kell oszlatni azt a tévhitet is, hogy csak a hím papagáj tanítható meg beszélni, mert a beszélni tanulás nem ivarhoz, hanem egyéniséghez kötött. A papagáj akkor is megtanul beszélni, ha párban tartjuk persze később és kevesebb szót. Lehetőleg ugyan az a személy tanítasa a papagájt beszélni, először csak egyetlen szót tanítsunk például a madár nevét. Egy bizonyos szót naponta többször, alkalmanként 15-20-szor ismételjük el, közben legyünk szemtől szemben a papagájjal. Új szóra csak akkor tanítsuk, ha az előzőt már biztosan tudja, és többször hallotuk tőle. Az új szó tanításakor a régebben elsajátított szavakat ismételni kell, hogy ne felejtsen, és érdemes néha jutalmazni a madár teljesítményét. A papagáj beszédét ne tekintsük puszta hangutánzásnak, mert sokkal több annál. Egyrészt a megtanult szót, kifejezést a megfelelő időben, szituációhoz kötve képes alkalmazni. Például ha egyszer megtanulta a madár, hogy amikor elmegyünk hazulról, azt mondjuk viszontlátásra, egy idő után ő maga mondja, amikor látja, hogy öltözködünk, útra készülünk. Másrészt a beszélő papagáj eredményesebben hívja fel magára gondozója figyelmét, míg nem beszélő társa, mert így talán előbb kap a csemegéből. Azt is észleltem, hogy némelyik madaram nyugtalanító zörejeket hallva, beszélni kezd, talán ily módon igyekszik leküzdeni félelmét.
Többnyire nem várhatjuk el a papagájtól, hogy idegenek előtt produkálja magát, ehhez csak a megszokott, meghitt környezet nyújthat segítséget. Hosszú idő és tapasztalat kell ahhoz, hogy a madár rájöjjön, az idegenek nem bántják, s akkor esetleg néha az ő jelenlétükben is megszólal...